7. Rész - Halloweeni különkiadás

Na, itt a beígért hosszú rész. Olvassátok, élvezzétek!

Cián:
Miután Búzával körberepültük vagy háromszor a szigetet, leszálltunk a Nagyterem előtt. Mériem futott felénk, háta mögött Páfrány, aki nagyon furcsán nézett rám.Szinte... megvetően.
-Gyere Búza, megmutatom hol laksz!- és elkezdte húzni lovasomat, ő viszont megállt és visszafordult.
-Cián, gyere!
-Ő nem jöhet.
-Mi van!?
-Hááát... a sárkányoknak az arénában kell lenniük. Én is épp oda vittem Páfrányt, amikor megláttalak.-ránéztem Búzára, ő pedig rám. Letérdelt, és megsimogatta az övével egy magasságban lévő fejem. Még mindig térdelve felnézett a másik vikingre, és kimondta azt a szót, ami mindkettőnk fejében volt:
-Miért?-Mériem felsóhajtott, és elmondta:
-Mostanában egyre több földrengést észlelnek a felnőttek, és a sárkányok(?) pedig idegesek. Bélhangos javasolta, hogy zárjuk be őket, amíg a kedélyek megnyugodnak.-mintha csak a szavait akarná alátámasztani, a föld megmozdult a lábunk alatt. Én még a négy mancsommal stabilan álltam, de a vikingek nem. A lovasom nekem esett. Mériem pedig a földön végezte volna, de Páfrány nyaka megállította.
-Köszi.-simogatta meg a zöld pikkelyeket. Egyszer csak meghallottam egy suttogó sárkányhangot:
-Eljövök érted, éjfúria, és nem leszel boldog...-kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Mivel Búza már felállt, megböktem az orrommal a kezét, és ijedten néztem rá.
- Mi az Cián? Félsz? - bólintottam, mire megsimogatott.
- Vigyük az arénába a sárkányokat. Ott biztonságban lesznek. - Mondta Mériem, és Páfránnyal együtt elindult.
- Gyere kislány. Igaza van, ott nem lesz mitől félned. Meg amúgy is. Én vonzom a bajt, nem te. - elmosolyodott, majd elindultunk.
Az aréna már szinte tele volt, amikor odaértünk. Mindenki ott volt: Zápor, Fogatlan, Viharbogár, Kampó.... várjunk csak! Hol van Felhőugró?
- Hol van Felhőugró? - kérdeztem Bütyöktől. A gronkel bűnbánóan nézett fel.
- Valkával elmentek a Jéghegyhez, hogy biztosítsák, senki ne jöhessen ide. Cián, ugye nem haragszol, amiért elragadtam a lovasodat...
- Dehogy! Sőt, köszönöm. Ha te és Halvér nem lennétek, lehet, hogy véletlen fájdalmat okoztam volna neki. És azt nem bocsátanám meg magamnak - néztem Búzára, aki éppen a sárkánylovasokkal beszélgetett. Hablaty egyszer csak a nevemet kiáltotta, mire odamentem.
- Figyelj Cián, tudom, hogy nincs ínyedre, - mire megmutattam a fogaimat egy "az nem kifejezés" hangot kiadva - jó, nagyon nem jön be az ötlet, de értsd meg. Amint vége a földrengésnek ismét szabadok lesztek. Tudom, hogy érted, mire célzok. - lehajtottam a fejem, majd bólintottam - Köszönöm - és elmentek. Én pedig odamentem Záporékhoz. A viharszelő barátnőm, Viharbogár és Fogatlan egymás mellett ült.
- Kínszenvedés lesz ez az itt töltött idő, én mondom. - nyögött fel Zápor. - Mintha nem bírnánk repülni - a fajtársam felsóhajtott - Hopp, bocsi Fogatlan.
- Ugyan. Én csak attól félek, hogy nélkülünk nem tudják megoldani az ügyet.
- Cián? - bökte meg valaki a szárnyamat. Hátrafordultam, és Páfrány állt a hátam mögött.
- Igen?
- Az előbb azért néztem rád megvetően, mert azt hittem, hogy az éjfúriák kényesek és többre tartják magukat a többi fajnál. De rájöttem, hogy ez nem igaz. Te is, az alfa is jó fejek vagytok.
- Köszi. Nem, egyáltalán nem haragszom.
- Ööö, Fogatlan? - közeledett Kampó - Baj van.
- Mi? - pattant fel. Egyszer csak Viharbogár felállt, és elkezdett hátrálni. Odanéztem, amerre figyelt. Nem láttam semmi ijesztőt, és csak egy sárkány jött felénk. Egész pontosan egy sárga-lila szörnyennagy rémség.
- Sziasztok! - köszönt.
- Szia Pamkó! - tört le Viharbogár, Kampó és a fajtársam. Nem értettem miért szomorodtak el ennyire, úgyhogy köszöntem neki.
- Szia. Az én nevem Cián, ő pedig Zápor.
- Sziasztok. Én Pamkó vagyok - és körbenézett. Csak ekkor vette észre a kék siklósárkányt - Viharbogár! Észre se vettelek! - és fellángolt. Véletlenül egy kis darab ráesett Fogatlan műfarkára, aki ezt nem vette észre. Én bezzeg igen. Felugrottam, át Fogi (nem tudom, mért becézem, de másokat is fogok) feje felett, és rá a műfarokra. Na, most áldottam Thort, hogy tűzálló pikkelyeim vannak! Különben tuti összeégett volna a mancsom.
- Jaj Fogatlan, annyira sajnálom! - szólt Pamkó. És hát nem még egyszer fellángolt? De. Csak most a tűz az én farkamon landolt, az megy ugye tűzálló. Úgyhogy egy "Húzz. El" pillantással és egy plazmabomba befenyegetésével el sikerült kergetnem.
- Cián, el sem hiszed mennyi bajtól óvtál meg minket - szusszant Viharbogi :).
- A végén még nem is fogjátok bánni, hogy itt vagyok - mosolyodtam el.
- Ó, de. Más éjfúria aratja le a babérokat - vigyorgott Fogatlan.
- Hogy halj bele! - vágott vissza Zápor.
- Ez lesz a nagy alfa vége! Jön egy lány, és elcsavarja a fejét! - mondta Kampó és fülig ért a szája. Nem érdekelte, hogy sokkal fiatalabb vagyok Foginál.
- Egyetértek veled - nézett ránk Páfrány. Erre a fajtársam rám nézett. Mindketten kint lévő fogakkal elmosolyodtunk, és nagyon sunyin néztünk a két legutóbb megszólalóra, mire azok elkezdtek hátrálni.
- Ti akartátok.... - suttogtuk, és én Páfrány, társam pedig Kampó után lódult. Óriási kergetőzés vette kezdetét, mindenki futott, nevetett, menekült és megállt. Furcsa hangok szűrődtek felfelé, és mind hegyeztük a fülünket.
- Ez az a hely, gazdám, itt vannak a sárkányok - nagyon megijedtünk. Ekkor egy ember szólalt meg:
- Halloween, hozd ide az éjfúriát! - a suli kőpadlóját áttörve egy suttogó halál tört közénk. Fogait forgatta, és látszott, hogy nem bírja eldönteni, hogy engem vagy Fogatlant vigyen el. Így hát a fajtársamnak a műfarkát a szájába vette, de úgy, hogy az anyagot a fogai átszúrták az anyagot, az én nyakam köré meg odatekerte a farkát, majdnem megfojtott, és minket elrántva lement a lyukba. A következő pillanatban a levegőhiány miatt elájultam.

Lesz még ennek a Halloweeni különkiadásnak folytatása, de még csak eddig írtam, és nem akarlak titeket nagyon megvárakoztatni.