2. Rész második fele, 3. Rész-RidingLove

Helló mindenki!
Arról lenne szó, hogy én még mindig nem írtam. Kérdezitek:
"Akkor ez mi?" Arról van szó, hogy ezt DragonRidingLove írta, a saját sárkánya szempontjából. Úgyhogy, itt van!

Zápor:
Éppen az éjfúria barátnőmmel játszottam a jéghegy egy kiugró, laposabb "teraszszerűségén". Csakhogy megjött az apám...
-Leányom,-mondta.-ideje hazamenni.
-Megyek. Viszlát!-köszöntem el a BDFF-emtől (Best Dragon Friends Forever).
-És még egy lenne. Ne játsz többé ezzel az...árvával.-szólt apa, mire barátnőm és én is bedühödtünk.
-Na azt már nem!-mondtam. Hogy mondhatott ilyet az én apám? Nem szegény barátnőmnek a hibája, hogy nincs több éjfúria!-Ő a legjobb barátom, és az egyetlen, akiben rajtad kívül megbízok.-mondtam, bár abban nem voltam biztos, hogy ebben a pillanatban megbíznék az apámban. Hiába az apám!
-Leányom. Ez egy utolsó. Az ő faja már majdnem kihalt. Az utolsók beleőrülnek a gondolatba, hogy nincs társuk.-erre azt gondoltam magamban,hogy ha hagyná, én lennék a társa. És akkor nem lenne magányos sem!
-Nem őrültem meg!-ordította a megemlített. Egyet értettem vele. A reakciójában is. Nem szeretik a sárkányok, ha őrültnek mondják őket. Legfőképp, ha a legjobb barátnőjük apja állítja e hamis tényt.
-Tényleg nem!-mondtam teljesen határozottan-Megvédem a barátnőm!-és ha lehet, ezt még határozottabban próbáltam mondani.
-Te akartad, leányom...-klassz! Már csak az hiányzott, hogy az apam által haljak meg e csodás napon. Mindenesetre visszamorogtunk. Erre ránk akart ugrani, szerintem valami széttépő szándékkal, de a semmiből egy számomra ismeretlen viharszelő nekiugrott, és erre három fogalmam sincs micsoda leugrott a hátáról. Csak annyit láttam belőlük, hogy nincsen semmilyen szárnyszerűségük, amivel felemelkedhettek volna. Az egyiknek nem lett volna komolyabb baja a becsapódástól (gondolom ő a viharszelő tulajdonosa, ha már ilyenekre fel van készülve), a két másiknak viszont már komolyabb baja lesz az érkezéssel. Erre én és barátnőm elkezünk repülni feléjük és sikerült elkapni mindkettőt.
-Köszi.-mondta hálásan az elkapott. A következő pillanatban felénk láttuk futni a másikat, mögötte az éjfúria barátnőmmel. Pár pillanat múlva a viharszelő-harc közben felhallatszott egy óriási üvöltés, melyet szerintem apa adott ki. Nem tudtam megnézni ki áll nyerésre, ugyanis elkezdett egy nagyobb jégtömb zuhanni…egyenesen a másik kétlábúra(annyi darab volt neki). A következő pillanatban méginkább meglepődtem: a barátnőm kitárta a szárnyát, nehogy baja legyen a lánynak.
A jég rájuk zuhant.
A mellettem álló vikingpalánta és én lefagytunk a gondolattól, hogy mindkettőnk barátnője (úgy nézett rá, mintha barátnők lennének, innen gondolom) befagyott. A mellettem álló lány gondolkodás nélkül megölelt és elkezdett sírni. Szerintem fel sem fogta mit csinált. Én se voltam olyan lelkiállapotban, hogy jelezzek neki, ismeretlen, vad viharszelőket nem ölelgetünk csak úgy. Őszintén, még jól is esett és megnyugtatott, már amennyire ilyen helyzetben lehet.
Körülnéztem, nehogy ezt apám véletlenül is meglássa, és egy éjfúriára lettem figyelmes az égen. Fura volt, mert az egyik faroklapátja piros volt, valami mintával. Jobban megnéztem és ült rajta valaki. Az éppen engem ölelgető személy felfigyelt arra, hogy nagyon az eget bámulom.
- HABLATY!! FOGATLAN!! SZÁLLJ IDE LE!-ordibálta, ugyanis elég magasan repkedtek.
Leszálltak és az én szemem oda tapadt a barátnőm fajtársára.
- Mit bámulsz?-kérdezte.
- Te éjfúria vagy, ugye?
- Igen. Elvileg az egyetlen, ugyanis még soha nem találtunk Hablattyal másikat.
- Ki az a Hablaty?
- Aki próbálja vígasztalni Ride-ot.
- És ki az a Ride?-kérdeztem elég értetlenül.
- Az a lány.-mondta higgadtan, és a szárnyával oda bökött a síró lány felé, aki az imént megölelt.
Csodálom, hogy nem idegesítettem fel a tömérdek kérdésemmel.
- Ha segítesz nekem, akkor nem te leszel az egyetlen éjfúria!-mondtam reménnyel a hangomban, hogy meg tudja menteni a barátnőm.
- Mit kell segíteni?-kérdezte felvidulva.
- Kiolvasztani azt a jégtömböt!
- Haaaablaaaaaty! Gyeeereee iiiideee!-nyújtotta a mondatot, mire az idejött. Szerintem csak a morgást értette, de a lényeg, hogy itt van.
- Mi az pajti?-kérdezte Hablaty.
Fogatlan (asszem így hívják) a jégtömb felé bökött a fejével.
- Akkor olvasztásra fel!-mondta a fiú.
Kiderült, hogy Fogatlan az alfa, ezért tud világítani, de ez jelen szituban nem érdekes.
Lőtt pár plazmabombát, ami igaz hangos volt, de a jég fogyatkozott. Ekkor belülről robbant a lövedék és a bentrekedtek kilődtek az égbe.
Úgy fordultam, hogy Ride (mostmár ugye tudom a nevét) felüljön. Megértette és követte célzásomat.
- Szabadok vagyunk!-kiáltotta a kiszabadult lány.- Szép volt Cián.-és megsimogatta.
De szép nevet kapott!
Amint észrevette közeledtünket megállt és megfordult felénk.
- Hát te?-kérdezte Cián. Válaszolni azonban nem tudtam, mert a hátamon ülő Ride felkiáltott.
- Nézd, Zápor, túlélték!-Zápor a nevem? Ez tetszik!
A lány Cián hátáról furán kémlelte a hátam.
- Ride?-kérdezte.- Cián, nyugi!
- Szia, Cián!-köszönt a barátnőmnek Ride.- Ő pedig Zápor.
- Helló, Zápor!-majd még valami eszébe jutott- Hol van Hablaty?
- Megmentésed után meglátta az éjfúriát, és...
- Nem hiszek a szememnek!-ámuldozott a Hablatynak nevezett.
- WOW-mondta egyszerre Fogatlan és Cián. Nem hittek a szemüknek.
- Hablaty, Fogatlan, bemutatom Ciánt. Cián, ők Hablaty és Fogatlan.
- Menjünk vissza Hibbantra.-mondta Hablaty, mire elkezdtem gondolkodni azon, hogy jártam e már ott. Szerintem nem.
Egy kicsivel később Hablaty arcán huncut mosoly jelent meg.- Fogatlan?-kérdezte a sárkányától- Megpróbáljuk mégegyszer?-Fogatlan próbált erős "NEM"-et sugározni, de nem jött össze neki.
- Ugyan pajti, most itt van Cián is. Majd ő megment.-persze, kend másra ha meghalsz.
- Jaj, Cián... Hablaty, nem vállalunk felelősséget azért, ha bajod esik.-mondta Cián lovasa (még mindig nem tudom a nevét)
- Akkor én mentem is!-és rögzítette a műfarkat (mint közbe kiderült, ezért piros) , majd leugrott.
- Repülő viking!-repültünk Ciánék mellé, mögöttünk a másik viharszelő jött.
- Ti honnan tudtátok hogy a fiam tud repülni?-csodálkozott a nő az ismeretlen fajtársamon. A hátunkon ülők megrántották a vállukat.
- A hírek gyorsan terjednek. Ismered Kalmár Johannt.
-De nézzük meg, hogy van a "repülő viking". Gyerünk, kislány!-mondta Cián gazdája, majd megnyomott valamit a sárkánya nyakán, amitől kettesével álltak a pikkelyek a hátán. Nagyon boldognak látszott. Összeütöggette őket.
Nekem miért nincs ilyen? Majd megkérdezem Ride-ot!

7. Rész - Halloweeni különkiadás

Na, itt a beígért hosszú rész. Olvassátok, élvezzétek!

Cián:
Miután Búzával körberepültük vagy háromszor a szigetet, leszálltunk a Nagyterem előtt. Mériem futott felénk, háta mögött Páfrány, aki nagyon furcsán nézett rám.Szinte... megvetően.
-Gyere Búza, megmutatom hol laksz!- és elkezdte húzni lovasomat, ő viszont megállt és visszafordult.
-Cián, gyere!
-Ő nem jöhet.
-Mi van!?
-Hááát... a sárkányoknak az arénában kell lenniük. Én is épp oda vittem Páfrányt, amikor megláttalak.-ránéztem Búzára, ő pedig rám. Letérdelt, és megsimogatta az övével egy magasságban lévő fejem. Még mindig térdelve felnézett a másik vikingre, és kimondta azt a szót, ami mindkettőnk fejében volt:
-Miért?-Mériem felsóhajtott, és elmondta:
-Mostanában egyre több földrengést észlelnek a felnőttek, és a sárkányok(?) pedig idegesek. Bélhangos javasolta, hogy zárjuk be őket, amíg a kedélyek megnyugodnak.-mintha csak a szavait akarná alátámasztani, a föld megmozdult a lábunk alatt. Én még a négy mancsommal stabilan álltam, de a vikingek nem. A lovasom nekem esett. Mériem pedig a földön végezte volna, de Páfrány nyaka megállította.
-Köszi.-simogatta meg a zöld pikkelyeket. Egyszer csak meghallottam egy suttogó sárkányhangot:
-Eljövök érted, éjfúria, és nem leszel boldog...-kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Mivel Búza már felállt, megböktem az orrommal a kezét, és ijedten néztem rá.
- Mi az Cián? Félsz? - bólintottam, mire megsimogatott.
- Vigyük az arénába a sárkányokat. Ott biztonságban lesznek. - Mondta Mériem, és Páfránnyal együtt elindult.
- Gyere kislány. Igaza van, ott nem lesz mitől félned. Meg amúgy is. Én vonzom a bajt, nem te. - elmosolyodott, majd elindultunk.
Az aréna már szinte tele volt, amikor odaértünk. Mindenki ott volt: Zápor, Fogatlan, Viharbogár, Kampó.... várjunk csak! Hol van Felhőugró?
- Hol van Felhőugró? - kérdeztem Bütyöktől. A gronkel bűnbánóan nézett fel.
- Valkával elmentek a Jéghegyhez, hogy biztosítsák, senki ne jöhessen ide. Cián, ugye nem haragszol, amiért elragadtam a lovasodat...
- Dehogy! Sőt, köszönöm. Ha te és Halvér nem lennétek, lehet, hogy véletlen fájdalmat okoztam volna neki. És azt nem bocsátanám meg magamnak - néztem Búzára, aki éppen a sárkánylovasokkal beszélgetett. Hablaty egyszer csak a nevemet kiáltotta, mire odamentem.
- Figyelj Cián, tudom, hogy nincs ínyedre, - mire megmutattam a fogaimat egy "az nem kifejezés" hangot kiadva - jó, nagyon nem jön be az ötlet, de értsd meg. Amint vége a földrengésnek ismét szabadok lesztek. Tudom, hogy érted, mire célzok. - lehajtottam a fejem, majd bólintottam - Köszönöm - és elmentek. Én pedig odamentem Záporékhoz. A viharszelő barátnőm, Viharbogár és Fogatlan egymás mellett ült.
- Kínszenvedés lesz ez az itt töltött idő, én mondom. - nyögött fel Zápor. - Mintha nem bírnánk repülni - a fajtársam felsóhajtott - Hopp, bocsi Fogatlan.
- Ugyan. Én csak attól félek, hogy nélkülünk nem tudják megoldani az ügyet.
- Cián? - bökte meg valaki a szárnyamat. Hátrafordultam, és Páfrány állt a hátam mögött.
- Igen?
- Az előbb azért néztem rád megvetően, mert azt hittem, hogy az éjfúriák kényesek és többre tartják magukat a többi fajnál. De rájöttem, hogy ez nem igaz. Te is, az alfa is jó fejek vagytok.
- Köszi. Nem, egyáltalán nem haragszom.
- Ööö, Fogatlan? - közeledett Kampó - Baj van.
- Mi? - pattant fel. Egyszer csak Viharbogár felállt, és elkezdett hátrálni. Odanéztem, amerre figyelt. Nem láttam semmi ijesztőt, és csak egy sárkány jött felénk. Egész pontosan egy sárga-lila szörnyennagy rémség.
- Sziasztok! - köszönt.
- Szia Pamkó! - tört le Viharbogár, Kampó és a fajtársam. Nem értettem miért szomorodtak el ennyire, úgyhogy köszöntem neki.
- Szia. Az én nevem Cián, ő pedig Zápor.
- Sziasztok. Én Pamkó vagyok - és körbenézett. Csak ekkor vette észre a kék siklósárkányt - Viharbogár! Észre se vettelek! - és fellángolt. Véletlenül egy kis darab ráesett Fogatlan műfarkára, aki ezt nem vette észre. Én bezzeg igen. Felugrottam, át Fogi (nem tudom, mért becézem, de másokat is fogok) feje felett, és rá a műfarokra. Na, most áldottam Thort, hogy tűzálló pikkelyeim vannak! Különben tuti összeégett volna a mancsom.
- Jaj Fogatlan, annyira sajnálom! - szólt Pamkó. És hát nem még egyszer fellángolt? De. Csak most a tűz az én farkamon landolt, az megy ugye tűzálló. Úgyhogy egy "Húzz. El" pillantással és egy plazmabomba befenyegetésével el sikerült kergetnem.
- Cián, el sem hiszed mennyi bajtól óvtál meg minket - szusszant Viharbogi :).
- A végén még nem is fogjátok bánni, hogy itt vagyok - mosolyodtam el.
- Ó, de. Más éjfúria aratja le a babérokat - vigyorgott Fogatlan.
- Hogy halj bele! - vágott vissza Zápor.
- Ez lesz a nagy alfa vége! Jön egy lány, és elcsavarja a fejét! - mondta Kampó és fülig ért a szája. Nem érdekelte, hogy sokkal fiatalabb vagyok Foginál.
- Egyetértek veled - nézett ránk Páfrány. Erre a fajtársam rám nézett. Mindketten kint lévő fogakkal elmosolyodtunk, és nagyon sunyin néztünk a két legutóbb megszólalóra, mire azok elkezdtek hátrálni.
- Ti akartátok.... - suttogtuk, és én Páfrány, társam pedig Kampó után lódult. Óriási kergetőzés vette kezdetét, mindenki futott, nevetett, menekült és megállt. Furcsa hangok szűrődtek felfelé, és mind hegyeztük a fülünket.
- Ez az a hely, gazdám, itt vannak a sárkányok - nagyon megijedtünk. Ekkor egy ember szólalt meg:
- Halloween, hozd ide az éjfúriát! - a suli kőpadlóját áttörve egy suttogó halál tört közénk. Fogait forgatta, és látszott, hogy nem bírja eldönteni, hogy engem vagy Fogatlant vigyen el. Így hát a fajtársamnak a műfarkát a szájába vette, de úgy, hogy az anyagot a fogai átszúrták az anyagot, az én nyakam köré meg odatekerte a farkát, majdnem megfojtott, és minket elrántva lement a lyukba. A következő pillanatban a levegőhiány miatt elájultam.

Lesz még ennek a Halloweeni különkiadásnak folytatása, de még csak eddig írtam, és nem akarlak titeket nagyon megvárakoztatni.

Hírek

Sziasztok!
Van egy jó és egy rossz hírem!
Rossz: mostanában nagyon sok felelés meg dolgozat van nekem, úgyhogy nincs annyi időm a telefonhoz jutni (amin írom)
Viszont
Jó: így egy füzeten írom, ami egyet jelent az Extra Hosszú résszel!
Úgyhogy halvány lila segédfogalmam sincs, hogy mikor jön majd ki az új rész. Addig mindenki olvasgassa ezt:Első fejezet

A viszont olvasásra!
(Amint látjátok, raktam gifet:) )

6. Rész

Cián:
Amint felértünk kétháznyi magasságba,megfordultunk és elkezdtünk repülni a Jorgenson-ház felé. Fogatlan elöl, én pedig mögötte. Egyszer csak furcsa gondolataim lettek:
"A többi sárkány elveszi a gumót..."De hisz az nekem nem kell!
"Bántani akarnak..."Megvédem magam!
"Búzát is bántanák..."Na azt már nem!
Észrevettem, hogy Fogatlan egy helyben repül méterekkel a hátam mögött, és csodálkozva néz rám. Amint lefelé néztem, a két sárkány már felém jött. Kieresztettem két plazmabombát, de valami elvitte a lovasomat a hátamról. Odafordultam. Egy gronkel, a hátán viking, és karmaival fogja Búzát. Ő pedig kiabál valamit, de nem hallottam.
"Ő jól van. Most elbánok ezzel a kettővel." És visszafordultam.

Búza:
-Cián!!!-kiáltottam, ő pedig rám nézett. De szinte azonnal a két sárkány elterelte a figyelmét, és rájuk támadt. Ekkor megnéztem elrablómat, és felismertem.
-Halvér! Teszel le!-nem érdekelt, hogy idősebb nálam.
-Búza! Gyere!-hallottam meg Astrid hangját alulról. Viharbogár olyan közel volt, hogy egyszerűen leugrottam.
-Mi történt?-kérdezte Astrid, miközben elindultunk Fogatlan felé, a házat nagy ívben kikerülve.
-Nem tudom. Repültünk, Fogatlan megállt, Cián meg nem. Próbáltam neki szólni, de nem hallotta. Aztán egyszer csak a sárkányok megindultak felénk, Cián rájuk lőtt.-mondtam.
-Lehet hogy túl közel voltatok.
-Lehet.-bólintottam, majd szomorúan odanéztem. A három megvadult sárkány egymást támadta.-Egyetlen esélyt látok, hogy kihozzuk a hatókörből, de nem fog tetszeni. Senkinek.
-Éspedig?-kérdezte Hablaty, hisz épp akkor értünk oda. Lehorgasztottam a fejem, és kiböktem:
-Fogatlannak át kell vennie az írányítást felette.
-Harrr!-mondta az említett, és rázta a fejét.
-Igaza van pajti. Ez az egyetlen esélyünk.-mondta Hablaty.
-Ez biztos?-kérdezte Astrid elhaló hangon.
-Csináld Fogatlan.-veregette meg az éjfúria nyakát Hablaty. A következő pillanat Cián felénk fordította a fejét, és nagyon ijesztő volt a szeme. De legalább elindult felénk. Két méterrel előttünk az alfa abbahagyta. A sárkányom megrázta a fejét, és zavarodottan ránk emelte a tekintetét.
-Cián!-szóltam, mire odarepült Viharbogár mellé. Kinyújtottam a kezem, ő pedig belenyomta a fejét. A siklósárkány segítségével átmásztam a hátára.
-Jól van kislány.-és megsimogattam. Bűnbánóan nézett mindenkire, de Hablaty megnyugtatta:
-Nem a te hibád. Legközelebb jobban figyelj Fogatlanra.-mire az alfa is megszólalt:
-Rawrr!-Cián össze is húzta magát.
-De legalább a vad sárkányokat elüldözte.-nézett vissza Astrid. Három sárkány repült felénk: Zápor, meg a kettő vad.
-Csak én látok rosszul,-hitetlenkedtem-vagy minhárom sárkányon ülnek?
-Jól látod.-mosolyodott el Hablaty.-Zsófi és Mériem sikerrel járt.
-Helló!-köszönt rám Ride. A sárkányaink boldog hangokkal köszöntötték egymást.-Örülök hogy jól vagy Cián.
-Rarrr!-fejezte ki boldogságát az említett. Szereti ha törődnek vele.
-Ő is örül.-simogattam meg.-Bemutatnád őket?-mutattam először a szénkaromra, majd a cipzárhátra.
-Ő Páfrány.-felelte Mériem. A zöld szénkarom alig bírt egy helyben maradni, lovasa nyugtatgatta.
-Ők pedig Zafír és Párduc.-mondta Zsófi. A két nyak tövénél ült.
-Gyertek. Megmutatom, hol fogtok lakni.-hívott minket a törzsfő.
-Én még elmegyek egy körre Ciánnal.-szóltam.
-Jó. Viszlát!-és elváltak útjaink.