2. Rész

Búza:
 Az aréna itt tényleg teljesen más volt, mint nálunk. Először is, a ketrecekben, az ajtók mögött nem voltak sárkányok. Másodszor pedig, nem volt teteje. Sokkal barátságosabb volt, nem voltak fegyverek, és a sárkányok nyugodtan jöttek be. Otthon itt mind rettegtek, kivéve talán a szörnyennagy rémségek. Nekik Thor kétszer annyi bátorságott adományozott, vagy valami ilyesmi lehet. De itt nem voltak mások, csak mi.
-Hablaty?
-Igen, Búza?
-Sárkányokat mikor szelidíthetünk?
-Itt, Hibbanton még van néhány sárkány,de ha akartok, elmehettek a jéghegyhez.
-Én szeretnék.
-Én is.-szólt RidingLove.
-Akkor már csak azt kell kitalálni, hogyan juttok oda.-mondta, majd beletúrt a hajába.
-Azzal ott?-mondta Fafej, és felmutatott az égre. Egy óriási sárkány közeledett.
-Az milyen sárkány?-kérdeztem, és hunyorítottam.
-Viharszelő.-válaszolt egyszerre Hablaty és Ride. Összenéztek, és elnevették magukat.
-Fának igaza van!-kiáltottam fel, és amikor rámnéztek, elmagyaráztam.-Ha Valka megengedi, ráülünk Felhőugróra, és elmegyünk a jéghegyhez.
-Hogyan nem fogunk leesni?-kérdezte az én gyakorlatias barátnőm.
-Nem tudom. Kérdezzük meg a lovasát.-és Valkára mutattam, aki idő közben ideért, és leszállt a sárkányáról.
-Szervusztok. Láttam, ahogy a sárkányomra mutogattok. Miről lenne szó?
-Anya, eltudnád vinni őket-rám és Ride-ra mutatott-a jéghegyhez?
-Persze. És ne féljetek, nem fogtok leesni.-és közben kimentünk hárman az aréna elé. Felhőugró csendben nézegetett minket, és amikor odaértünk elé, a szárnyait behúzta. Valka megszokottan felmászott, majd felsegített minket. Egyet-kettőt rázott a botján, (úgy látszik, ezt magával hordja) és elindultunk. A biztonság kedvéért egy-egy háttüskéjét megfogtuk.
Amikor odaértünk a jéghegyhez, egy kérdést vezetőnkhöz:
-Mikor voltál itt utoljára?
-Miután a gnúvad elhagyta Hibbantot, idejöttem, hogy megnézzem, mi történt itt. A sárkányok visszajöttek, sőt, most már vannak itt rövidszárnyú sárkányok.
-Úgy érted, fiatal sárkányok?
-Igen, de már majdnem felnőttek. És egyiküket sem láttam még ezelőtt.
-Olyan sárkányok, akik nem bújtak eddig elő?
-Igen.
-Valka,Búza, azt nézzétek!-kiáltott Ride, miközben odamutatott a jéghegy egyik kilógó, havas teraszszerűségére.-Az a Viharszelő két sárkányra morog!
Erre Felhőugró magától lekanyarodott röppályájáról, és elindult arrafelé.
-Nem hiszek a szememnek-suttogta Valka-az csak nem...
-De.-válaszoltam kikerekedett szemekkel. Hárman, egyszerre mondtuk azt a csodát, ami a szemünk elé tárult:
-Éjfúria.

Cián:
Igazából az egész úgy kezdődött, hogy a viharszelő barátommal játszottunk. A baj csak akkor lett, amikor megjött az apja.
-Leányom.-szólt-ideje hazamenni.
-Megyek. Viszlát.-emelte fel egyik szárnyát. Én a mancsommal visszaintegettem.
-És még egy lenne. Ne játsz többé ezzel az...árvával.
-Na azt már nem!-torpant meg.-Ő a legjobb barátom, és az egyetlen, akiben rajtad kívül megbízok.
-Leányom. Ez egy utolsó. Az ő faja már majdnem kihalt. Az utolsók beleőrülnek a gondolatba, hogy nincs társuk.
-Nem őrültem meg!-ordítottam. Ha a sárkányra azt mondják, őrült, nem sokáig bírja magában tartani a véleményét.
-Tényleg nem!-emelte fel hangját a fiatal viharszelő, és elém hátrált.-Megvédem a barátnőm!
-Te akartad, leányom...-mondta ijesztően nyugodt hangon, majd ránk morgott. De mi kiálltunk, és visszamorogtunk. Erre felugrott, és ránk vetette volna magát, de hirtelen egy másik viharszelő teljes erőből nekirepült, három valami meg leugrott a hátáról. Az egyik simán landolt volna, a két kisebb viszont rendesen meg fogja magát ütni. Elkezdtem futni, és elkaptam az egyiket, a barátom pedig másikat.
-Köszönöm.-mondta, és hálásan rám nézett. Leugrott rólam, és elkezdett futni a másik kisebb felé. Én meg persze utána. Érdekelt, mi az furcsa érzés, amit ez a nádszáltermetű valami iránt éreztem. A józan eszem szerint ugyanaz, amit viharszelő barátom iránt éreztem. De az lehetlen. Ez egy viking, vagy mi. Egy üvöltés megrázta a hegyet, és a felettünk lévő több kilós jégdarab elkezdett zuhanni. Én nem tudtam mit csináljak, úgyhogy odaugrottam a viking felé, szárnyaimat kiterjesztettem, és vártam a becsapódást és a fájdalmat.