1. Rész

Na, kész ez első rész.

Astrid-Búza:

 Már délután volt, de megérkeztünk. Erről a szigetről származik a sárkányszelidítés, és én örültem, hogy végre én is kaphatok egy életre szóló barátot. Meg amúgy is el akartuk hagyni Nyápic-szigetet, én és a barátaim. A vikingek általában nem szeretik elhagyni a hazájukat, főleg nem a 12 évesek. Itt csak az volt a baj, hogy mi igazából itt születtünk, Hibbanton. A vezér, Tollaskígyó utálja a sárkányokat, úgyhogy 6 évvel ezelőtt fogott minket, és egy eddig lakatlan szigetre települtünk. De csak a felnőttek osztoztak a véleményében, gyereke ugye meg nincs. Úgyhogy mi, a tíz Nyápic-szigeti ifjú viking fogtuk a sátorfánkat, és Kalmár Johannak köszönhetően itt vagyunk. De elkalandoztam. Itt a fogadóbizottság, gyerünk!

-Hű! Ez a hely...valami eszméletlen! Nézzétek, mennyi sárkány!-szólt RidingLove, a legjobb barátnőm.

-És gondolj bele, Ride. Itt fogunk lakni. Sárkányok társaságában! Ez több, mint eszméletlen!-mondtam, hisz tényleg fantasztikus.

-Jó ötlet volt idejönni!-kiáltottuk egyszerre, majd egymásnak nyomtuk ökleinket.

-Bütyök, lassíts!

-Viharbogár, rajta!

-Fa, Kő, mikor cseréltetek fejet?

-Hablaty! Látogatók!-hallatszott a tenger felől. Oda fordultunk, és megláttuk Hibbant hőseit!

 Meg kellett vallani, bár van köztünk 9 év, egész jól kijöttünk egymással. Mivel mi tizen voltunk, ők pedig öten (az ikreket egynek számítottuk, hisz a sárkányukat csak nem szakíthatják ketté!), mindegyikük kettőt-kettőt kísért közölünk. Engem és Ride-ot speciel Astrid. Hofferson Astrid. Na igen. Az az egészben a vicces, hogy Hofferson Astrid-Halász Astrid. A nevünk igen nagyon hasonlít, úgyhogy mindenkinek szóltam, hívjon nyugodtan Búzának. Ahogy itt hívott az apám, mielőtt Tollaskígyó Nyápicra vitt volna minket. Akkor vissza a tárgyra: Astrid körbevezetett minket.

-Astrid?

-Igen?

-Lehet hogy nagyon türelmetlen vagyok, de mikor kapjuk meg a sárkányunkat?

-Ez engem is érdekel.-csatlakozott hozzám RidingLove.

-Én nem tudom. De kérdezzétek meg Hablatytól. Ő a sárkányiskola vezetője.

-Megnézhetem Viharbogárt?

-Búza, micsoda kérdés ez! Hát persze hogy megnézheted!

Így hát hátrafordultam, és bevártam a mögöttünk sétáló siklósárkányt. Viharbogár amúgy szerintem a legszebb sikló. Elsétáltam a feje mellett, és megnéztem a tüskéket a hátán. A sárkány nézegetett közben. Végül miután megvizsgáltam, a gerincére tettem a kezem.

-Nem vagy semmi, Viharbogár!

Válaszként az orrát odadörgölte a karomhoz.

-Ééss... van egyikőtöknek testvére?

-Nekem. Halláb a neve, tíz éves, és ugye az öcsém.

-Halász Halláb?-hitetlenkedett Astrid-és még azt hittem, Hablaty kapott szerencsétlen nevet!

És beszélgettünk egy kicsit a lökött nevekről.

-És ő nem jön át?

-Nem tudom. Ugye két évvel fiatalabb, és egyenlőre még apánkra hallgat. De egyszer megtámadott minket egy cipzárhát, és amikor a szomszéd majdnem megölte a sárkányt, odakiáltott neki, hogy elvonja a figyelmét, és szegény pára elrepült. Ugyanezt megtette már másik cipzárhátokkal és prémvadászokkal.

-Ezek szerint lehet, hogy szereti a többfejű sárkányokat?

-Aha. Pedig épp azok nagyon akaratosak, és ő nem éppen olyan, aki több helyre tud figyelni.

-Itt vagyunk.

-Ez lenne a sárkányiskola?

-Igen, miért? Baj van vele?-Astrid mintha ideges lett volna.

-Nem.-mondta Ride a gondolataimat.-Épp csak az, hogy hallottunk róla, hogy az arénából alakították át.

-Igen.

-Nálunk az aréna nagyobb, és nagyon sok fegyver van benne.-szóltunk egyszerre.

-Hablaty! Itt vagyunk!-kezdett vezetőnk integetni. Arra fordultunk, és megláttuk Hablatyot Zsófi és Mériem társaságában. Erről a két lányról annyit kell tudni, hogy nagyon jó barátnők, bár gyakran összevesznek. Most is éppen valamin hajba kaptak, Fogi és lovasa pedig csak forgatta a szemét.

-Mi a témájuk?-kérdeztem a törzsfőnöktől.

-Hogy Fogatlant melyikük gondolja kedvesebbnek.

-Ffh.-és ránéztem az éjfúriára. Csak kapkodta a szemét, nem tudta, melyikükre nézzen.Végül lefeküdt, és elkezte a fejét markolászni kétségbeesésében.
Megvártuk, amíg a többiek megjönnek, majd bementünk az arénába.

Kéritek a folytatást?