17. Rész

Nincs mentségem hogy miért késtem ennyi időt a résszel. Remélem nem pártoltatok még mindannyian el tőlem, és meg tudtok bocsátani.

Búza:
Amikor odaértem az arénába, már Ride és Hablaty is ott volt. Meg a sárkányaik is.
- Hílo emberek! - köszöntem nekik. - Szia Zápor! Helló Fogatlan! - simogattam meg őket, mire doromboltak, majd Ciánt is köszöntötték, és a három sárkány elkezdett kergetőzni.
- Szia Búza! - intett Hablaty - Most érkeztél?
- Nem. Tegnap este értem ide Vikivel.
- És te Hanna?
- Én is tegnap jöttem.
- És hol aludtatok?
- Én Vikinél.
- Én az erdőben.
- Mi?! - kerekedett el Hablaty szeme. - A vad sárkányok között?! Meg is ölhettek volna! Még sárkányod sincs, hogy megvédjen!
- Az most mindegy hogy éltem túl. - legyintett Hanna. - Viszont találtam egy haldokló világrémét!
- Mi!? Meg kell mentenünk! Légyszi Hablaty!
- Jól van, de siess vissza!
- Köszi! Cián, ide! - hívtam a sárkányom, aki azonnal odafutott hozzám! Felugrottam a hátára, majd Hanna is felült mögém. Nemsokára beértünk a Hibbanti rengetegbe, ahol Hanna mutatta, hogy merre menjünk. Fél óra után megtaláltuk a világrémét, aki tényleg szörnyen nézett ki. Egyáltalán nem világított. Viszont ekkor meghallottam egy hangot, mintha valaki közeledne. Behúzódtunk a fák mögé, és nemsokára egy lány jött elő, és sírva borult a sárkány elé.
- Lélek! Lélek! Szólj hozzám, mondd hogy élsz! - ekkor a világréme felemelte a fejét és megnyalta a lányt.
Lélek: Szia Luna!
- Jól vagy?
Lélek: Még bírom, de már nem sokáig.
- Nem halhatsz meg! - eredt el megint a könnye.
Lélek: Menj Luna, kérlek!
- Oké! - törölte meg a szemét, majd elrepült. Mi?! Elrepült?! Igen, mivel kis angyalszárnyak voltak a hátán. Valahonnan nagyon ismerős volt, de nem tudtam honnan. Az viszont biztos, hogy nem evilági. De mit keresett itt?  Bár, ha Hibbant-sziget létezik, más világok miért ne létezhetnének?Hanna bökdösése ébresztett ki a mély gondolkodásomból.
- Menjünk már oda! - súgta. Bólintottam, majd odamentünk a sárkányhoz, miközben Cián hátramaradt.
- Hogy segíthetnénk rajtad? - gondolkoztam hangosan.
Lélek: Rakd a kezed az orromra! Bízol bennem?
- Igen. - mondtam, mivel láttam, hogy a Luna nevű lány hogy kötődött hozzá. Odaraktam a kezem, és felkiáltottam.
"Köszönöm, hogy megmentetted az életem" - halottam egy hangot, majd elvesztettem az eszméletemet.


                                                              *****

Arra ébredtem fel, hogy Cián arcon nyal.
- Hé! - ugrottam fel. Aztán láttam, hogy a sárkányom összehúzza magát. - Semmi baj Cián. Köszönöm, hogy felkeltettél! - vakargattam meg az állát, mire boldogan dorombolt. Aztán felnéztem Hannára. - Mennyi ideig voltam eszméletlen? -
- Két percig. - mondta, miközben segített felállni. De a következő pillanatban Cián megbökött minket.
- Mi az kislány?
Cián: Valaki van ott. - mutatott az orrával a fák közé. És tényleg: ugyanaz a kék szempár vizslatott minket. Nagyon ismerős volt a szemek alakja. Ezt láttam:





Hannára néztem, aki teljesen nyugodt volt.
- Miért titkoltad, hogy van sárkányod? - kérdeztem tőle.
- Felismered a faját? -sóhajtott. A szemekre néztem, aztán Ciánra. Ezt nem hiszem el!
- Egy éjfúria. - mondtam, mire rábólintott.
- Álomfogó! Gyere, nincs baj! Búza és Cián megbízhatóak, nem kell félni! - térdelt le. Kis idő múlva Álomfogó legyőzte félelmét, és előrelépett az árnyékból. Cián teljesen meglepődött, és lefagyott. Aztán lassan közeledett egymáshoz a két éjfúria.
- Mi a neme? - kérdeztem.
- Nőstény. - válaszolta a másik éjfúrialovas, miközben felállt. A két sárkány csodálkozva nézett egymásra.


Cián:
Nem hittem a szememnek!
- Hugi? - kérdeztem.
- Hugi! - visított a testvérem, majd leterített. Egy kicsit birkóztunk, majd magam alá tepertem. Már mindketten lihegtünk egy kicsit, hiszen egyszerre keltünk ki, így az erőviszonyaink egyenlőek.
- Kergetőzünk kicsit a levegőben? - néztem a testvéremre.
- Aha. - bólintott.- Hannáékkal?
- Persze! - válaszoltam, majd jeleztem Búzának, hogy üljön fel.
- Mire készülsz Cián? - kérdezte, miközben elhelyezkedett. Bátorítóan néztem rá. - Jól van, menjünk. - úgyhogy kilőttünk a fák fölé-
- Téged hogy neveztek el? - jutott eszembe.
- Álomfogó. Téged?
- Cián.
- Akkor kapj el Cián! - vigyorgott Álomfogó, és meglendült a levegőben, én pedig utána. Búza igen gyorsan ráérzett a játékra, úgyhogy kicsit megnyomkodta gerincemen egy pontot, amitől a háttarajaim szétváltak. Megnéztem a hugicám tarajait és neki egyenlőre nem voltak szétválva. Ezt a lovasom és láthatta, mivel megveregette a nyakam, és elmondta a tervet.
- Jól van, Ciánkám! Hannáék még nem tudnak a tarajelválasztásról, szóval előnyben vagyunk. Gyorsan kapjuk el őket, aztán húzzuk el a csíkot! Mit szólsz? - mondta a gazdám, mire boldogan felkiáltottam - Oké, indulás! - úgyhogy fogtam magam, és a lehető legnagyobb sebességgel siklottam a testvérem felé. Búza lehajolt, majd rácsapott Hanna vállára.
- Te vagy a fogó! - nevetett. Aztán ijedten a fülembe súgott. - Fordulj vissza! Gyorsan! - megfordultam, Álomfogó meg utánam.
- Mi az? - kérdezte Hanna, miután mellénk értek.
- Hablaty és Ride! Észrevettek minket!
- Meglátták Álomfogót? - kérdezte ijedten.
- Igen. - nyögte ki a lovasom. Hanna elsápadt.
- Álomfogó, siess! Gyorsan! - és ekkor meghallottam egy rezgő hangot. Ne, az alfát ne!